Iván, Szilárd

Iván, Szilárd

Újarad, 1912 - 1988, Budapest

Festő. 1927-ben az Iparművészeti Iskola grafikai osztályát végezte, majd 1928-29-ben Szőnyi István magániskolájába járt. 1930-37 között látogatta a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, ahol mesterei Réti István, Varga Nándor Lajos voltak. 1932-ben részesült a Szinyei Társaság kitüntető elismerésében, 1935-1936-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjas művésze, 1937-ben Nemes Marcell-díjat, valamint a többi közt megkapta a Szinyei Társaság nagydíját és a Székely Bertalan plakettet. 1953-tól Munkácsy-díjas művész. 1972-ben kitüntették a Munka Érdemrend Arany Fokozatával. Budapesten dolgozott. 1940-44 között Nagybányán tevékenykedett. Hollandiában és Párizsban járt tanulmányúton. 1962-től 1984-ig tanított a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Elismert arcképfestő volt, valamint tájképeket, csendéleteket, életképeket festett. Rézkarcokat, akvarelleket, fametszeteket alkotott. 1932-től rendszeresen szerepelt a Szinyei Társaság tárlatain, a Nemzeti Szalon, a Fővárosi Képtár, a Műcsarnok csoportos tárlatain. Bemutatkozott 1942-benbNagybányán, 1943-ban a kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállításán. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítása. 1958-ban Antwerpenben mutatta be munkáit. Készített murális alkotásokat is, seccói, mozaikjai láthatóak Csepelen, az Országházban. Műveiből őriz a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a budapesti Hadtörténeti Múzeum, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum.

Do you have a Iván, Szilárd painting?
Please request free evaluation, even for a complete heritage. We would be happy to purchase your artwork similar to this, or sell it at an auction or provide it for sale at our web gallery.

Ask for a free valuation

We are making Hungarian painting world famous!
Step-by-step
Certificate of authenticity for every work of art 
Personal viewing in the gallery
Free painting valuation
Contact


1055 Budapest, Szent István körút 5.
+36 1 269 3148 | gallery@kieselbach.hu

Opening hours:
from Monday to Friday 10 a.m.-6 p.m., on Saturday 10 a.m.- 1 p.m.

Follow us!