Gy. Szabó Béla
Gyulafehérvári Szabó Béla
Gyulafehérvár, 1905 - 1985, Kolozsvár
Festő, grafikus. 1923-1927-ig Budapesten, a műszaki főiskolán tanult, majd visszatért szülővárosába,mahol Reithofer Jenő szabadiskolájában tanult festeni. Eleinte autodidakta módon tanult rajzolni, festeni, és sajátította el a fametszés technikáját Kós Károly bíztatására.mCsak később, 1936-tól tanult a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Varga Nándor Lajos volt a mestere. 1939-ben Kolozsvárra költözött és - bár több tanulmányutat tett Európában,
Kínában, Dél-Amerikában - élete végéig ott dolgozott. Eleinte készített tájképeket és portrékat olajjal és pasztellel, de legjellemzőbb munkái a metszetek voltak, ahol a fekete és fehér szín - már-már színesnek ható - árnyalataival éri el azt a hatást, amely stílusának meghatározó eleme. Olajképei, pasztelljei, vízfestményei, metszetei, ceruza- és tusrajzai, illetve albumjai szinte az egész világot bejárták, volt kiállítása Erdélyen és Budapesten kívül Bécsben, Hollandiában, Észak- és Dél-Amerikában, részt vett 1954-ben a Velencei Biennálén. 1986-ban emlékkiállítása volt a Nemzeti Galériában. Munkásságáért Romániában több magas rendű kitüntetést kapott, állami díjat, Kulturális Érdemrend 1. fokozatát, Érdemes Mester díjat, és Franciaországban Liége város díszpolgárává avatták. Képeinek nagy részét Szankon a "Gy. Szabó Emlékházban" őrzik, de több erdélyi és külföldi múzeumban és közgyűjteményben vannak munkái.
Önnek is van Gy. Szabó Béla képe?
Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.
1055 Budapest, Szent István körút 5.
+36 1 269 3148 | gallery@kieselbach.hu
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig 10-18 óráig
Kövessen minket!