Angelo

Funk Pál

Budapest, 1894 - 1974, Budapest

Olasz származású, a dédapja a bécsi Hofburg freskóinak alkotója. Pál tízéves korában kezd el fényképezni, és később a világ híresebb műtermi fényképészeinél lesi el a szakma fortélyait. Franciaországból hazajön amikor kitör a világháború, és négy évig harcol a fronton. Ezután Székely Aladár Budapesti műtermében lesz első segéd. Első műterme 1919-ben nyílik meg, és nem sokkal később már Nizzában és Párizsban felvételez. Hollandiában is nyitott két műtermet. A filmezésben is kipróbálja magát, a később Michael Curtiz néven ismert Kertész Mihály rendezőasszisztense, és operatőre. A filmes karrierje hozzávetőlegesen 7 évig tart 27-ben részt vesz az első magyar hangosfilm forgatásán is. A kiállításokon, pályázatokon is jeleskedett, megszámlálhatatlan sok érmet nyert el fényképeivel a világ minden tájáról, fotóit több mint 40 szaklap közölte, megválasztják az angol Royal Photographic Society tagjává is. A felszabadulás után, 1951-ben őt is „felszabadítják” műterme vezetésének nyűgei alól, eztán a Budapesti Fényképészek Kisipari Termelőszövetkezetében dolgozik, alkalmazottként a saját műtermében. Hatvan évet töltött a szakmában studiófényképészként, és ez alatt az idő alatt több mint 450 000 emberről készített portrét. Köztük nem kevés híresség is akadt: Charlie Chaplin, Gustav Mahler, Bartók Béla, Picasso... Stúdiójában előfordultak a revük csillagai, de mellettük az úri osztály is igen gyakran felkereste. A kiállításokra, fotópályázatokra mindig küldött képeket, s teljesen elkülönítette a szakmai, és a művészi énjét, önkifejezését.

  • SZENES B.: Néhány komoly szó Angelo Funk Pálról. Színházi Élet, 1924/40.
  • KINCSES K.: Magyar fényképészek A-Z-ig. Angelo Funk Pál, Fotó, 1990/1.
  • CARTIER-BRESSON, A.–KINCSES K.: Kertész és Brassai előtt. (A modernizmus gyökerei a magyar fotográfiában), Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001
  • KINCSES K.: Angelo. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2002.

Önnek is van Angelo képe?
Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!
Lépésről-lépésre
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Ingyenes festmény értékbecslés
Kapcsolat


1055 Budapest, Szent István körút 5.
+36 1 269 3148 | gallery@kieselbach.hu

Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig 10-18 óráig

Kövessen minket!