A Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt, közben egy évig Münchenben tanult. 1934-től 1937-ig Sanghajban és Tokióban élt. A Távol-Keleten cukorkakészítő kisiparosként tartotta fenn magát, miközben kemény sportokat űzött, többek között professzionista ökölvívó volt. Kalandos élete nem gátolta meg a festésben: 1932-ben az Ernst Múzeumban volt az első nagyobb szabású kiállítása, 1958-ban és 1983-ban a Műcsarnokban mutatta be munkáit.
Noha főiskolát végzett, festői látásmódjában olyan üde, gyermeki vonást őrzött meg, mely a naiv festőkhöz sodorta közel. Képein nem mindennapi élményeit, álmait, fantasztikus ábránképeit és gyermekkori emlékeit örökítette meg holt humorral, hol keserűséggel, de minding szívbemarkoló költői sejtelmességgel. A művek tartalma ezért mindig többrétegű: elbájoló és kegyetlen, nosztalgikus és szorongásos, reális és irracionális. Életbölcsesség és ösztönösség találkozik össze bennük úgy, hogy az emberi megrendülések bele vannak olvasztva a gyermeki kedély széles áramába.