Autodidakta festő és szobrász. Egy Nagyvárad környéki kis faluban született szegény paraszt családban. Az elemi iskolát és a gimnáziumot már Nagyváradon végezte el. A premontrei gimnáziumban egyik paptanára, Udvardy Ignác Ödön figyelt fel tehetségére, és segítette tanulmányaiban. Legfiatalabb tagként befogadta a váradi festők és rajztanárok asztaltársasága. Mivel érettségi után anyagi lehetőségei nem engedték meg a továbbtanulást, banktisztviselőként helyezkedett el, angolból és németből felsőfokú nyelvvizsgát szerzett, majd a Pénzintézeti Központ revizoraként dolgozott, emellett gyermekkora óta foglalkozott fafaragással, akvarelleket, fametszeteket készített könyvekből képezve magát. Fametszetei közül meg is jelenik pár az Erdélyi Helikonban. Budapesten a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum gyűjteményét látva érdeklődése a távol-keleti (kínai, japán, indiai) művészet felé fordult, mely alkotói tevékenységére is hatást gyakorolt. Később az európai múzeumokban felfedezi az afrikai törzsi műalkotásokat és a prekolumbián amerikai művészetet, melyek szobrászi formálásmódját alakítják át. Stílusára jellemző lesz a groteszk látásmód és kifejezőerőt fokozó deformálás, az ironikus, szatirikus hangvétel. Szuggesztív tájképein egyszerre érződik a konstruktív és az expresszív szemlélet. Idővel már nemcsak szobrokat, hanem egyedi, különleges hangszereket is készített. Mivel 1943-ban vitézi érdemrendet kapott, és 1945-ben családjával együtt ideiglenesen nyugatra ment, kizárták a kommunista pártból. Hagyatékában mintegy 500 db szobor és 30 db hangszer maradt. Művészi sikerekben élete során nem volt része, kiállításokon ritkán szerepelt.