Ifj. Dr. Jankó János
Pest, 1868 - 1902, Borszék
Földrajz- és néprajztudós, Afrika- és Ázsia-kutató. Érettségi után az orvosi egyetemre iratkozott, de nem érzett hivatástudatot az orvosi pálya iránt, s ezért földrajz szakos tanárjelöltként folytatta tanulmányait a bölcsészkaron. A földrajz mellett nagy érdeklődést tanúsított a botanika iránt is. Még egyetemi hallgatóként több e tárgyba vágó tanulmányt publikált német és angol szaklapokban.
Ugyancsak egyetemi tanulmányai idején, 1888 tavaszán indult el régen tervezett afrikai útjára. Ennek költségeit hírlapi cikkeiért kapott honoráriumokból és a Kereskedelmi és Iparkamara által juttatott szerény ösztöndíjból fedezte. (A Kamara számára, az ösztöndíj ellenében, a magyar áruk afrikai piaclehetőségeiről kellett tájékozódnia.) Afrikai kutatásai a Nílus deltájára és annak közvetlen környékére irányultak. Elsősorban a deltavidék földtani és földrajzi sajátosságait kutatta. Munkáját nagyban hátráltatta a mocsaras területen kapott hosszan tartó lázas betegség, a malária.
Aktív szerepet vállalt a Magyar Földrajzi Társaság életében is; 1890-1901 között a tátraság titkára volt. 1902-ben bekövetkezett hirtelen halála egy páratlanul termékeny kutatói pályát tört meg.
Önnek is van Ifj. Dr. Jankó János képe?
Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.
1055 Budapest, Szent István körút 5.
+36 1 269 3148 | gallery@kieselbach.hu
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig 10-18 óráig
Kövessen minket!