Debrecenben született 1891-ben. A képzőművészeti főiskolán tanult mint Balló Ede, Edvi Illés Aladár és Bosznay István növendéke és hosszabb időt töltött a szolnoki művésztelepen. Tanulmányutakat tett Német- és Franciaországban. Díjai: a lipótvárosi kaszinó díja (1919), Halmos-díj (1928), egyesületi aranyérem (1939), hg. Esterhází-életképdíj (1941). Gyűjteményes kiállítása volt Budapesten (1923), Amsterdamban (1925). Az életkép-, tájkép- és alakfestés terén tevékenykedik. Formanyelve azé az impresszionizmusé, amely magyar földön különleges dialektust alakított ki. Képein nincs szó optikai kísérletekről, színképelemzésről, annál több őszinte és friss természetmegfigyelésről, a levegő és fény játékos színbontó hatásáról, amely elmossa a rajzos körvonalakat, egységbe, foltokba fogja össze a részleteket. Mély tónusok hátterébe ágyazott bibliai jelenetek, falusi szobabelsők fény-árnyék problémái foglalkoztatták előbb, később színei felfrissülve parkrészletek és falusi zugok sárgult lombjainak mozgása érdekelte. Később művészete mindig színesebbé, foltszerűbbé és dekoratívebbé válva népviseleti képein és zsánerein adja tanújelét megújhodó erejének.