feLugossy László

feLugossy László

Kecskemét, 1947

Grafikus, képzőművész, performer, zenész. Fotózást tanult először.
Előbb Kecskeméten dolgozott, Tóth Menyhért hatott festészetére.
Később Szentendrén alapító tagja a Vajda Lajos Stúdiónak
és a szentendrei Grafikai Műhelynek. 1980-1986 között
az A. E. Bizottság zenekar tagja, majd Batu Kármen néven alapított saját zenekart. 1990-
ben Munkácsy-díjat kapott, elnyerte a Neufeld Anna Alapítvány díját, a Hincz Gyula Emlékdíjat,
1999-ben a miskolci Téli Tárlat díját. Sokoldalú művész. Grafikákat, festményeket,
kollázsokat alkot, fotókat használ fel műveihez, videófilmeket készít. Társítja a különféle
művészeti ágakat, a képzőművészetet, a zenét és a költészetet. Az 1970-es évektől kiállító
művész, rendszeres résztvevője a szentendrei csoportos tárlatoknak. 2002-ben szerepelt
a Műcsarnokban, a Vajda Lajos Stúdió jubileumi kiállításán. Művei hazai közgyűjteményben
például a Magyar Nemzeti Galériában találhatók meg. Vidám totem című köztéri
alkotása Szentendrén látható.

Önnek is van feLugossy László képe?
Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük.

Kérjen ingyenes értékbecslést

Világhírűvé tesszük a magyar festészetet!
Lépésről-lépésre
Eredetiségigazolás minden megvásárolt képhez
Személyes megtekintés galériánkban
Ingyenes festmény értékbecslés
Kapcsolat


1055 Budapest, Szent István körút 5.
+36 1 269 3148 | gallery@kieselbach.hu

Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig 10-18 óráig

Kövessen minket!