Haláltánc, Take a look at the painting of Kálmán Istókovits!

Köves Szilvia

ISTÓKOVITS KÁLMÁN (Siklós, 1898 – Budapest, 1990): Haláltánc, 1928

Olaj, vászon (doubl.) 204 x 258 cm, keretezett

A középkori haláltáncjátékok utóélete

Az emberi élet végső fordulója, a halál mindig is foglalkoztatta az emberiséget. A témával kapcsolatban számos képzőművészeti, irodalmi és zenei mű született, s dramatikus népszokásokban is feltűnt ez a motívum. Közéjük tartozik például a temetés paródiája vagy a kora középkorban közkedvelt pantomimjátékok, később liturgikus játékok alkalmával sokszor zenés és szöveges kísérettel bemutatott haláltáncjáték.

A haláltánc típusú ábrázolás a képzőművészetben a 15. és 16. század fordulóján terjedt el Európában a keresztény halálfelfogás illusztrációjaként. A középkor embere szinte naponta szembekerült a halál tényével, hiszen a pestis, a kolera, a szegénység s a különböző háborúk tömegesen szedték áldozataikat. A haláltánc lényegében a kereszténység korabeli halálfelfogását tükrözi: mint ahogy az Isten előtt is mindenki egyformán meglakol bűneiért, a halál is mindenkit egyformán elragad, rangra, nemre és korra való tekintet nélkül.

A haláltánc (franciául: danse macabre): sokalakos körtánc, melynek résztvevői élők és holtak. A csontvázként ábrázolt halál hegedű-, fuvola-, dobszó kíséretében tánclépésben, vigyorogva viszi magával áldozatait. A legtöbb haláltánc-ábrázolás Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, valamint Dániában maradt fenn. (La Chaise-Dieu, 1410; Berlin, Marienkirche, 1482). Grafikus ábrázolásai: Pierre le Rouge; Guyot Marchant, 1485; ifj. Hans Holbein 1522-26. Irodalmi feldolgozása : Petrarca, Villon, Goethe. Zenei feldolgozása:  Saint-Saens, Muszorgszkij, Liszt Ferenc, Ligeti György.

Egy modernkori haláltáncjáték misztériuma

Istókovits Kálmán 1928-ban buja képzelete szárnyán festi nagyméretű vásznára vízióját a haláltáncról. A téma már 3 éve foglalkoztatta, hiszen 1925-ben készített egy megdöbbentő erejű rézkarcot a női ruhába bújt halálról, aki táncba viszi a temetőben a falu legerősebb férfiját(1.sz.melléklet). Istókovits 1922-ben kerül a Magyar Képzőművészeti Akadémiára, ahol mesterének Rudnay Gyulát választja. Mestere romantikus, népi hagyományokat megörökítő stílusa 1924-től meghatározó jelentőségű lesz a fiatal festő életművében is. Azonban hamar a mestere fejére nő, az 1920-as évek második felében már  Rudnayval egyenlő népszerűségnek örvend. Ennek bizonyítéka, hogy az Uffizi Múzeum Rudnaytól és Istókovitstól is választott képet megvételre. Ezután biblikus-mitologikus képek sorát alkotja. Nagy feltűnést kelt 1928-ban Az aranyborjú imádása című 400 x 800 cm-es képével. Ennek a képnek a hatására ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumba hívják. Tehát ekkor bontakozik ki tehetsége a nagy méretű kompozíciókhoz.

Istókovits Rudnay hatására festette meg a Haláltánc nagyméretű olajkép változatát 1928-ban. Rudnay ezidőben ugyanis szüntelen tanulmányozta a népéletet, ünnepeiken táncukat figyelte és nyaranként Erdélybe járt festeni. E tragikus feszültségű képen egy falusi lakodalom jelenete tárul elénk, ahol a felfokozott vigadalomban hirtelen megjelenik a halál csontvázfej és izmos férfitest képében és táncba viszi a félmeztelenségében kiszolgáltatott legszebb lányt. A halál hatalmának szörnyű vonzerőt kölcsönöz a muzsika, és az élet épp ez oldalról támadható meg: a lány kétségbeesetten omlik a halál karjaiba. A többiek arcán a halálfélelem, mint a kérlelhetetlen és gyilkos haláltól való irtózat, a megalázott emberi méltóság ösztönszerű ellenkezésével párosul.

A népi viselet, a gesztusok széles tárháza, a háttérben az oszlopok, lovasok ünnepélyes környezete a régebbi múlt, talán az erdélyi fejedelmek korának légkörét idézik. Istókovits bravúrosan ragadja meg a haláltánc szellemét, a mozdulatokban, a dobbantásban, vállak, derekak hajlásában, karok lendületében megmutatkozó ritmust. A képen eleven színek, vidám pirosak, villogó fehérek, sárgák, kékek, bársonyosan ragyognak ki a háttér zöldes-barnás tónusaiból. Tompa sötétségben úszó háttér előtti figurák arcára és orrára hirtelen beleránt néhány fehér foltot, mely Rudnay stílusára vall.

A huszadik század háborús évtizedeinek modernkori haláltánca nemcsak a tragikus halálnak, hanem a földi bajokkal terhelt, siralmas életnek is a rajza. Átvitt értelemben valamely letűnő, vesztét érző, illetve bukásába rohanó közösség utolsó, vad, eszeveszett tombolása.

Istókovits Kálmán e nagyszabású képének előbukkanása igazi ünnep:

- e páratlanul izgalmas stílusban megfestett kép méltán lett a modernkori haláltánc ábrázolások egyik magyar remekműve,

- és életművének unique au monde-ja, azaz unikális darabja.